Először is szeretnélek megnyugtatni. A Vendégeim, akik elrontott sminktetoválással fordulnak hozzám, sokszor nagyon elkeseredettek és előfordul, hogy magukat hibáztatják, amiért rosszul alakult a végeredmény. Én azt mondom, hogy jogos a szakember felé irányuló bizalom, tehát bizonyára Te is úgy gondoltad, hogy jó kezekben leszel, amikor rábólintottál a sminktetoválásra. A szakember dolga, hogy meg tudja valósítani azt, amit ígér. Ám így is „ki lehet fogni” olyan helyeket, ahol nem várt eredménnyel kell szembesülnöd. A tapasztalataim azt mutatják, hogy sokszor a következők állnak a háttérben:

* a barátnőd tetoválása  jól sikerült, ezen felbuzdulva Te is hirtelen belevágtál és nem néztél rendesen körül.

*megörültél, hogy olcsón megúszod, ezért nem vársz vele (ilyenkor sajnos nehezebb időt szánni a megfelelő szakember felkutatására).

* gyors változást szerettél volna, ezért azt választottad, aki leghamarabb adott időpontot.

Bármi is állt a háttérben, tedd félre, és koncentrálj arra, hogy a mostani problémádra megoldást találj. Mint, ahogy teszed azt most is, mivel ezeket a sorokat olvasod. Személyes konzultáció során tudok véleményt alkotni, és ha úgy látom, hogy nem tudunk egyből egy szép, új tetoválással korrigálni a régin, akkor a lézeres eltávolítást szoktam javasolni.

Többéves sikeres együttműködésünk során már sok elkeseredett Vendégen tudtunk segíteni azzal, hogy sikerült eltávolítani elrontott sminktetoválását. Azután pedig az ismételten „szűz” területre gond nélkül elkészítettem az új, esztétikailag is megfelelő sminktetoválást. Ennek ez az útja.

A kozmetikai tetoválás lézeres eltávolításáról faggattam Bólya Beátát, a Szent Gellért Magánklinika plasztikai sebészetén dolgozó lézer-asszisztenst, aki a tetoválások eltávolításának specialistája.

Zsuzsa: Milyen készülékkel dolgoztok, és hogyan műkődik?

Bea: Amit mi használunk, egyedülálló az országban: a Palomar Q-YAG 5 lézer. készülék (magasabb energia-tartományban, Q-switch üzemmódban) alkalmas a tetoválások heg nélküli eltávolítására. Fénye akadály nélkül hatol át a világos bőrön. A sötét színű festéekben viszont teljes mennyiségben elnyelődik. Ilyen festék a lézerfény számára minden sötét színű tetoválófesték

A lézer igen nagy energiát képes kibocsátani, de azt csak olyan erősséggel adagolhatjuk a kezelés során, hogy a festékmolekulák körül a bőr ne melegedjen fel túlságosan. A lézerenergia különböző festékekre különbözően hat.

Zsuzsa: Hány kezelés során szabadulhatunk meg a nem kívánt tetoválástól?

Bea: Egyértelmű, hogy a szükséges kezelések száma függ a használt tetováló festék anyagától, mennyiségétől és az egymásra helyezett festékrétegek számától. AQ-YAG 5 lézer több frekvencián dolgozik párhuzamosan, emiatt a színes kozmetikai tetoválások kezelésére is alkalmas.

 

Zsuzsa: Vagyis elmondhatjuk, hogy minél  többször tetováltak rosszul pl. egy szemöldököt, annál több kezelés kell, mert a festék sok rétegben helyezkedik el, és sok esetben többféle is, amennyiben a Vendég több kozmetikussal is próbát tett.

 

Bea: Az a tapasztalatunk, hogy a kozmetikai tetoválás teljes elhalványulásához 3-4-6 kezelésre is szükség lehet. Az első kezelés után a kezelés eredménye még alig vehető észre, mert csak a festék egy része tűnt el. A szükséges kezelések száma attól függ, hogy milyen típusú festéket használtak, és milyen mélyen, hány rétegben helyezkednek el a festékmolekulák. A kezeléseket általában 4-5 hetenként ismételjük,  amikorra az előző kezelés utáni bőrreakció, esetleg bőrhámlás befejeződik.

Zsuzsa: Mi segítheti, illetve gyorsíthatja leginkább a munkátokat, hogy a lehető leghamarabb eltávolítható legyen az elrontott sminktetoválás?

Bea: A Q-YAG 5 lézer nem minden festékre hat egyformán. A festék színe és típusa is befolyásolja a szükséges kezelések számát és a várható eredményességet. Néha lehetőség van arra is, hogy a használt festékből mintát tud hozni magával a páciens. Ha ez megoldható, akkor lehetőség kínálkozik egy pontos próbakezelésre is (fehér lapon). Előre látható a várható eredmény, még a kezelések megkezdése előtt.

A végeredmény és az egyes kezelések hatásfoka is függ a pácienstől: sokat segíthet abban, hogy a legjobb hatást érjük el a legkevesebb kezeléssel! Javasoljuk, hogy lézeres kezelés előtt legalább két hétig ne napozzon, ne szoláriumozzon. A napozás és a szolárium erősen barnítja bőrünk színét azáltal, hogy a bőrfesték termelését serkenti a festéksejtekben. Leghatásosabb a lézerkezelés világos bőrű egyénen, akinek a tetoválása sötét, és csak a felületes rétegben van festék a bőrben. Viszont kisebb energiával tudjuk csak kezelni azt, akinek a bőre is sötét vagy lebarnult, mert ilyenkor a lézerenergia egy része a bőr pigmentjeit is felmelegíti.

Zsuzsa: Ha valaki a segítségetekre szorul, hogyan készüljön a lézeres tetoválás-eltávolításra?

 

Bea: Az egészséges, rugalmas bőr nagyobb lézerenergia alkalmazását teszi lehetővé. Sérült, aktív pattanásos, ekcémás vagy más bőrbetegség miatt károsodott, elvékonyodott, esetleg hámló bőrfelületen a kezelés nem előnyös, akár a kezelés elhalasztását is indokolhatja.

A lézerkezelést megelőző napokban a testápolók fokozott használatával rugalmasabbá tehetjük  bőrünket. Aktív kozmetikai kezelés a lézer előtti napokban ezt szintén segítheti, de a lézerkezelés napján már nem tanácsos kozmetikushoz menni.

Zsuzsa: Milyen lesz a bőr kezelés után? Hogyan időzítsünk?

 

 

Bea: A kezelés időpontját érdemes úgy egyeztetni, hogy utána otthon legyen lehetőség 1-2 óra hideg borogatásra, ha a bőr érzékenyebb. Kb. napégésnek megfelelő kellemetlenségre kell számítani az első kezelések után – a bőr piros, duzzadt lehet. Mivel a sminktetoválás olyan területen van, ami nem fedhető el ruházattal, ne tervezzünk a kezelés után társasági programot!

Zsuzsa:Hogyan ápolja a Vendég a lézerezett felületet?

 

Bea: A lézerkezelést követő napon már a szokásos kozmetikumok használhatók. A kezelés utáni időleges színeltérést az alapozók és krémpúderek könnyen elfedik. A kezeléseket követően napozni, szoláriumozni nem szabad! A kezelt terület lehámlására kell számítani. Panthenol hab és más napégésre ajánlott krémek használata javasolt. A kozmetikai tetoválások kezelése során a festék színe változhat a bőrben, ezért jó, ha felkészülünk korrektorral, jól fedő ceruzákkal vagy rúzzsal.

Zsuzsa: Tapasztaltam, hogy a Nálatok kezelt Vendégeim hegesedés nélkül megúszták a tetoválás eltávolítást. Ekkora energia és hőhatás mellett valóban hegesedés nélkül eltávolítható az elrontott sminktetoválás?

 

Bea: A tetoválások legtöbbje heg nélkül eltávolítható. Tapasztalatunk azonban, hogy egyes esetekben már a tetoválások készítése során hegesedés keletkezik a sűrű szúrások miatt a bőr rétegeiben, a minta rajzolatának megfelelően. Ilyen heges tetoválásoknál a hegek eltüntetése teljes mértékben nem mindig lehetséges.

Zsuzsa: Mi a helyzet azokkal a Vendégekkel, akiknek már megpróbálták eltüntetni a rosszul elkészült sminktetoválásukat valamilyen testszínű pigmenttel, de ez mégsem adott igazi megoldást?

 

Bea: A problémától függően több megoldás lehetséges, ami megfelelő munkával hegmentesen tud javítani a rossz helyzeten.

Enyhébb hibáknál, kevesebb festékmennyiségnél camouflage (elfedő) pigmentálással is lehet próbálkozni, ez elfedi, semlegesíti a nem kívánt tetoválást vagy annak egyes részeit. Viszont tapasztalataim alapján azt kell mondanom, hogy nem vagyok híve az elrontott tetoválások testszínnel való kijavításának. A testszínű pigmentek javítása ellen szól többek között az a tény, hogy az eltávolításra tett próbálkozás után ezesetben nem lehet lézerrel kezelni a testszínű bőrfelületet. A világos színben még a Q-YAG 5 lézer fénye sem nyelődik el!

Ha szükséges, inkább festékeltávolító anyag használatát ajánlom, ami a beavatkozás után nem hagy semmilyen más színt a bőrfelszínen.

A harmadik megoldásnak valójában egy kozmetikai eljárást tartok, ami inkább kiegészítése a lézeres korrigálásoknak: ez a mikrodermabrázió, ahol kristály peeling tecnológiával a felső bőrréteg kerül eltávolításra, ez segíti a festékdarabok kopását bőrből.

Ne essünk tehát kétségbe, forduljunk szakemberhez a probléma megoldása érdekében!

Zsuzsa: Személy szerint mit javasolsz annak, akinek már van elrontott kozmetikai tetoválása, vagy most gondolkozik azon, hogy szívesen csináltatna sminktetoválást?

Bea: Aki kozmetikai tetoválást választ, azzal is számolnia kell, hogy a tetoválás nem olyan lesz, mint azt elképzelte. Sajnos mind a megrendelők, mind a tetoválók néha meggondolatlanul, túl lazán állnak a kérdéshez.

Érdemes előre elgondolkodnunk azon is, hogy mi lesz a megunt vagy divatjamúlt vonalakkal. Az is benne van a pakliban, hogy a tetoválást elrontják. Tájékozódjunk előre az eltávolításnak vagy a korrigálásnak a lehetőségeiről.

A rossz munkával, az elrontott tetoválásokkal együtt járó lelki és anyagi gondok elkerülése érdekében én elsősorban azt ajánlanám, hogy csak szakembertől igényeljük kozmetikai tetoválás elkészítését!

Olyan kozmetikust válasszunk, akiben maximálisan megbízunk, megbizonyosodtunk arról, hogy kellő szakmai tudással és elhivatottsággal fordul a terület felé, és – nem utolsósorban – birtokában is van a megfelelő eszközöknek!

Nagyon fontos az is, hogy a szépítészeti szalonban, ahol egy minőségi munkát akarunk elvégeztetni, csak az OÉTI által bevizsgált, Magyarországon forgalomban lévő pigmentekkel dolgozzanak. Sokszor egy ismeretlen eredetű vagy többször kevert festék nagymértékben ronthat a kész munka minőségén.

Zsuzsa: Aki mégis rosszul választott, és szüksége van lézeres tetoválás eltávolításra, hol keressen Benneteket?

Bea: Mindenki kérdésére szívesen válaszolunk. Információs telefonszámunk: +36 (62) 431 899

e-mail címünk: bajuszdr@sztgellert.hu

 

Szent Gellért Magánklinika Plasztikai sebészet

Információs telefonszámunk: +36 (62) 431 899

e-mail címünk: bajuszdr@sztgellert.hu

6722, Szeged, Kálvária sgt. 14/b

 

A Kozmetikai tetoválások lézeres eltávolítása az arcon: 15. 000Ft/alkalom